A generálkivitelezés drágább, mintha magamnak építeném?

Részben igen, de közben mégsem. Mi a Homes4you-nál a szerkezetkész állapot után alvállalkozókkal dolgozunk, ennek köszönhető, hogy nagy mennyiségű házat tudunk kivitelezni a jelenlegi munkaerőhiány mellett is, valamint az egész országot le tudjuk fedni. Természetesen ez drágább, mintha Ön közvetlenül bízna meg egy kivitelezőt a lakóhelye közvetlen közeléből. Emellett azonban azt is érdemes figyelmbe venni, hogy ha velünk szerződik, akkor 5% az áfa, míg ha Ön szervezi össze a munkákat akkor az idegeskedés mellett az áfa is 27%! Ha Önnek szimpatikus a liapor technológia, de mégis olcsóbb megoldást keres, akkor javasoljuk a szerkezetkész vagy a külső kulcsrakész fokozatot, és majd a saját szakembereikkel befejezik a kivitelezést. 

Megosztás:

További bejegyzések

Építkezés költségei

Mi befolyásolja egy építkezés költségeit 2024-ben?

Mennyibe kerül egy építkezés? Amikor egy ingatlanépítés költségeiről beszélünk, a négyzetméterenkénti ár meghatározása nem egyszerű feladat. Az árképzést számos tényező befolyásolja, többek között a földrajzi lokáció, a generálkivitelező cég mérete és a műszaki tartalom! Földrajzi lokáció Az építkezés helyszíne jelentősen

Tovább olvasom »

Mit kell tudni a Liaporról?

Az elmúlt években az építőanyagok hőszigetelő és hőtároló képessége iránti igény nagyon megnőtt, ennek köszönhetően azok ezen képességei is sokat javultak. Az új technológiáknak köszönhetően a falazó elemek beépítéséhez szükséges habarcsmennyiség is jelentősen csökkent. (Az agyagtégla, a liapor kerámia stb.

Tovább olvasom »
Liapor térkép

Minden, amit a liapor technológiáról tudnia kell!

Az elmúlt években az építőanyagok hőszigetelő és hőtároló képessége iránti igény nagyon megnőtt, ennek köszönhetően azok ezen képességei is sokat javultak. Az új technológiáknak köszönhetően a falazó elemek beépítéséhez szükséges habarcsmennyiség is jelentősen csökkent. (Az agyagtégla, a liapor kerámia stb.

Tovább olvasom »

Sikeres űrlapbeküldés

Kollégáink 48 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot.